This site uses cookies.
Some of these cookies are essential to the operation of the site,
while others help to improve your experience by providing insights into how the site is being used.
For more information, please see the ProZ.com privacy policy.
This person has a SecurePRO™ card. Because this person is not a ProZ.com Plus subscriber, to view his or her SecurePRO™ card you must be a ProZ.com Business member or Plus subscriber.
Affiliations
This person is not affiliated with any business or Blue Board record at ProZ.com.
Source text - Romanian Colonia penitenciară
- motivaţie regizorală -
Colonia penitenciară a lui Franz Kafka reprezintă, pentru mine, una dintre cele mai cinematografice parabole despre putere pe care le cunosc. Vorbeşte despre un univers concentraţionar aberant, în pragul absolutismului şi care, în mod inevitabil, nu se poate decât autodistruge din pricina semnificaţiei şi a motivaţiilor aberante conform cărora se ghidează şi pe care le creează.
Desenul imaginat de Kafka este aproape perfect. Personajele ne reprezintă pe noi nu doar ca oameni, ci şi ca români şi se poate suprapune perfect peste orice naţiune în parte.
Cu atât mai mult este valabil astăzi, într-un moment important şi interesant în acelaşi timp, momentul pe care câteva generaţii l-au aşteptat şi pe care probabil, alte câteva generaţii, nu l-au mai apucat - integrarea europeană.
Valorile unei lumi ne-au agresat, alte valori vin peste noi, dezlănţuite. Şi totuşi, unele dintre acestea rămân întotdeauna valabile, oricare ar fi împrejurările în care am trăi.
Modelul propus de Kafka devine parcă mai valabil astăzi, când nimic din ceea ce a fost nu pare să ne mai afecteze, dar care a lăsat urme adânci şi lasă, în orice situaţie, oriunde ar apărea.
Nebunia dogmatică, dictatorială, despotică, aberaţia, agresiunea absurdă a unei minorităţi asupra majorităţii, nepăsarea, teama, indolenţa, toleranţa şi intoleranţa, toate sunt subsumate şi se subordonează aceleaşi perioade, oriunde: tirania.
Această capodoperă a lui Kafka nu a fost ecranizată niciodată, cu toate că s-au mai făcut încercări. Cred că a sosit timpul ca ea să fie transpusă pe peliculă nu atât datorită absurdului pe care îl defineşte, ci datorită libertăţii pe care o subliniază, dorinţei de libertate - o temă universal valabilă.
Am trăit într-un perimetru aparent deschis, dar ale cărui limite nu le puteam depăşi. Ca şi condamnatul lui Kafka, eram mai mult decât resemnaţi, unii dintre noi, şi aproape că nu înţelegeam ce se întâmplă. Îndobitociţi, instituţionalizaţi, percepeam realitatea, modelele ei şi libertatea dintr-o perspectivă diformă, distorsionată. Aberantul ajunsese aproape firesc.
Percep această poveste, acest film, ca pe o ultimă ipostaziere a unei perioade pe care sunt convins că nu trebuie să o uităm. Nebunia acelor ani ne aparţine, într-un fel, în aceeaşi măsură în care ne aparţine şi modul în care am scăpat de ei. Este într-un fel un omagiu metaforic pe care doresc să îl aduc oamenilor care au făcut posibil ca noi să putem spune astăzi lucrurile pe care le spunem, în modul în care o spunem, fără să ne gândim nici o clipă la maşinăria de tortură şi reprimare pe care, însă, nu trebuie să o uităm niciodată.
Este momentul şi modul prin care înţeleg să mă despart definitiv de o perioadă a vieţii mele, care mi-a marcat existenţa. Cred cu tărie că povestea îi va ajuta pe cei care s-au născut după 1989 şi care nu ştiu ce a însemnat viaţa aceea, „dinainte”, să priceapă mai bine şi poate să-şi amintească
Kafka a fost un vizionar. Cred că parabola aceasta a însemnat ceva deosebit pentru el, atâta vreme cât este singurul text scris de el pe care l-a citit vreodată în public. Dintre cei care l-au ascultat nu puţini au fost cei cărora li s-a făcut rău sau au leşinat. Acesta era, probabil, şi impactul pe care şi-l dorea Kafka. Iată că textul său nu numai că nu a fost uitat, nu numai că a prefigurat nebunia pe care o simţea apropiindu-se, dar a şi rămas unul dintre cele mai cunoscute texte ale sale, dacă nu cumva cel mai cunoscut, după Procesul.
Decorul auster, poate chiar minimalist, dintr-un anumit punct de vedere, personajele puţine la număr, doar patru, dintre care doar unul vorbeşte aproape tot filmul, sunt aspectele care m-au atras dintotdeauna la această expunere kafkiană.
Nebunia maşinăriei, singurătatea reprezentantului dictaturii care sfârşeşte inevitabil strivit de propria sa răutate absolut aberantă, ipostaziată de personajul principal, de fapt, maşinăria, sub privirile indiferente ale celor pe care i-a obligat să fie indiferenţi, nu este altceva decât o formă a manifestării tanatologice a geniului kafkian, prin prisma obsesiilor care l-au marcat dintotdeauna, una dintre ele fiind şi fenomenologia morţii. Moartea, în opera sa, nu oferă nici un răspuns, semnificaţia ei se reduce la „a nu mai fi în viaţă” şi atât, de cele mai multe ori, opusă, astfel, de exemplu, morţii lui Ivan Ilici din opera omonimă a lui Tolstoi, în care agonia formează un proces continuu cu actul morţii în sine şi cu transformarea acesteia în lumină. Astfel, moartea la Kafka ne oferă o imagine ambivalentă, dar raportată - şi asta mi se pare extrem de important şi atrăgător, totodată, la puterea vizuală a Coloniei penitenciare - la dispariţia omului şi la eşecul său indiferent în faţa necunoaşterii şi/sau proastei interpretări a legii.
Colonia Penitenciară reflectă, de asemenea, spiritul acelor vremuri în care a fost scrisă: curentele filosofice, mişcările politice şi intelectuale şi evenimentele istorice. Primul război mondial, în primul rând, războiul în general, raportul dintre general şi particular fiind altă preocupare obsesivă la Kafka în toată opera sa, dar şi celelalte teme ale epocii: relaţia între lege, vină, justiţie şi tehnică - ca destin al omenirii civilizate. Pentru redactarea acestui text, Kafka s-a documentat despre centrele penitenciare franceze. Dar nu despre asta vorbeşte Kafka. Apropierea de personaje o face în mod simbolic şi păstrându-se într-o zonă europeană, cu personaje din aceeaşi dimensiune culturală. Cu toate astea, adevăratul personaj al povestirii este o maşinărie. Ofiţerul care o mânuieşte nutreşte sentimente de fascinaţie faţă de tehnică şi barbarie, totodată. Dar Kafka nu îl transformă într-un personaj antipatic, aşa cum nici condamnatul sau vizitatorul nu ne devin simpatici, ba dimpotrivă, condamnatul este un individ vulgar, instinctiv, iar vizitatorul, intelectualul european, un individ care nu se încumetă să-şi susţină direct argumentele „civilizate” şi care, la sfârşit, se transformă în complice al unui proces ca mecanism absurd şi imoral.
Dar cheia povestirii o reprezintă, cred, amoralitatea acţiunii, a motivului pentru care s-a construit maşinăria şi anume distrugerea vieţii umane cu maximum de eficienţă, scrijelindu-se, totodată, pe corpul condamnatului legea pe care acesta a încălcat-o, pedeapsă mult prea aspră pentru fapta comisă. Societatea guvernată de un haos legislativ, aberant, utopic, incert sau cel puţin ciudat este altă idee care l-a marcat pe Kafka, idee pe care o regăsim în multe povestiri ale lui ( în Despre chestiunea legilor vorbeşte despre eforturile unui popor de a avea acces la legile care îl guvernează, legile care, paradoxal, sunt ţinute secret; în alte naraţiuni Kafka descrie o situaţie în care cetăţenii au uitat cine îi guvernează şi guvernul a uitat de ei, cu toate că îşi continuă existenţa, acordând obedienţă unor legi a căror existenţă şi raţiune nu le cunosc; sunt fantezii politice în care cetăţenii au pierdut accesul către propriile legi, au pierdut legătura cu originile şi vegetează fără să dorească vreo transformare, comunităţi care îşi acceptă situaţia, se limitează la a-şi justifica propriul „status quo” şi neagă posibilitatea alternativelor; o existenţă politică absurdă, reflectată în apatia cetăţenilor, rupţi de orice fel de lege). Dar Kafka s-a simţit atras şi de o lume judiciară metafizică, a posibilităţii ca un tribunal celest să intervină în viaţa terestră.
Excelent jurist, Kafka lasă să se întrevadă în toată opera sa un profund interes filosofico-juridic. Mecanismul acesta l-a impresionat, astfel că multe dintre temele sale îşi au originea în tratatele juridice ebraice şi în argumentaţia rabinică. Kafka a fost impresionat de tema tribunalului metafizic şi l-a exploatat literar prin imaginarea unei societăţi industrializate, care a pierdut legătura cu divinitatea, generând astfel un sentiment vionovat, a cărui origine este ignorată de către personaje.
Pentru ofiţerul din Colonia penitenciară legea reprezintă ceva adiacent, ca şi vina în sine, înscriindu-se astfel în lista personajelor caracteristice lui Kafka, obsesia sa centrându-se pe perfecţiunea tehnică a execuţiei cu care scrie litera legii pe pielea condamnatului. Cu toate că nu vorbeşte despre război, vorbeşte despre complexul de elemente care determină războiul modern: combinaţia dintre tehnică şi barbarie. În primul război mondial s-a manifestat pentru prima dată cu claritate legătura dintre raţional şi distrugere, între tehnică (drept instrument neutru) şi războiul în sine, material (inuman, în esenţă).
Vizitatorul nu reprezintă, astfel, altceva decât eşecul european în faţa catastrofei. Şi acest eşec îşi are originile în contradicţiile procesul civilizator dintotdeauna.
Modul în care Kafka aduce critici severe sistemului juridic, justiţiei în sine, modul în care povesteşte întâmplarea, printr-o proză rece şi distantă, ambiguă pe alocuri, de o neutralitate dureroasă în pasajele esenţiale, descrie literar mai mult decât aparatul de justiţie cu reputaţia pătată sau probleme psihologice. Vorbeşte despre vină, despre nepăsare, despre imposibilitatea personajelor sale - a omului, în ultimă instanţă - de a avea cu adevărat acces la lege, la cunoaşterea ei (temă predilectă la Kafka, după cum spuneam), dezvoltând, ca şi Nietzsche, o gândire metafizică negativă care permite o descriere a nihilismului ca expresie a epocii; Nietzsche pornind de la moartea lui Dumnezeu şi voinţa de putere ca experienţă a existenţei omului şi Kafka pornind de la fenomenologia gnostică a morţii. Cu toate că lumea lui Kafka este unidimensională (chtoniană), în ea se insinuează o alta, metafizică, de neînţeles, care provoacă o nelinişte extremă şi greu de explicat personajelor, care nu caută accesul către aceasta pentru a-şi înţelege situaţia şi nici nu aspiră la o salvare oarecare, ci se limitează la a se supune, în final, unei morţi eliberatoare de durere, schopenhauriană, expresie a unei cauzalităţi nemiloase. Noi suntem cei care trebuie să găsim soluţia, căci Kafka nu ne dă nici un răspuns, pentru el întrebările fiind mai importante (interesante?) decât răspunsurile.
Colonia penitenciară se adaptează perfect evenimentelor care au zguduit Europa începutului de secol XX, poziţia ei fiind similară, în istoria literaturii, după cum apreciază Hans Dieter Ziemmermann, cu Genealogia moralei a lui Nietzsche sau cu Totem şi tabu a lui Freud.
Acestea sunt consideraţiile şi motivaţiile mele, ca regizor. Şi dacă spuneam la început că povestea reprezintă un soi de punct pus trecutului, ea vorbeşte, în mod evident, aşa cum am încercat să–mi dezvolt ideile, despre prezentul periculos care ne poate duce către un viitor mai mult decât sumbru. Vorbesc, astfel, despre trei momente din contemporaneitatea noastră. Doresc să păstrez, însă, neutralitatea lui Kafka în privinţa întregii poveşti, ca şi în privinţa legăturii dintre credinţă, Europa de astăzi, în care dorim să ne integrăm şi neputinţa de a hotărî că nici un război, de oriunde şi oricare ar fi motivele sale, nu are absolut nici un rost, în afară de logica proprie, imaginată de Kafka. Poate că personajele sale ne vor ajuta să transformăm vocaţia contemplării în vocaţia acţiunii şi astfel să nu descoperim că trăim în lumea imaginată de Kafka.
Intenţionez să filmez această poveste ireală şi superbă pe peliculă 35 mm, în format cinemascop (1:2.35), cu camera fixă, pe trepied şi nu din mână, folosindu-mă de mişcări pe verticală şi pe orizontală (travelling, panther şi macara), sprijinindu-mă pe decorul natural şi pe scenografia monumentală a maşinăriei. Aceasta va fi personajul central al filmului, un cub monumental de 10x10 m, asemănătoare cu o construcţie a lui Jean Tinguely, alcătuită din roţi dinţate de diverse dimensiuni, părghii de lemn, ţevi, spiţe, şuruburi şi chingi de piele. O expresie grotescă şi uluitoare perfectă a unui aparat de represiune tortură şi execuţie universal şi imediat recognoscibil ca atare.
Translation - Hungarian Fegyencgyarmat
-Rendezői motiváció-
Kafka Fegyencgyarmata a legfilmszerűbb az általam ismert, hatalomról szóló parabolák közül. A teljes önkényuralom küszöbén álló abszurd lágervilág a témája. Az a lágervilág, amelyik törvényszerűen, kikerülhetetlenül az önfelszámolás felé halad, éppen az önmaga által megteremtett abszurd jel- és motivációrendszer révén.
Amit Kafka megrajzol, az majdnem tökéletes. Szereplői nemcsak úgy képviselnek minket, mint emberek, hanem úgy is, mint románok, és tökéletesen vonatkoztathatók akármelyik nemzetre.
Ma az európai integráció pillanataiban ez még inkább érvényes, olyan fontos és érdekes időszakban, amire generációk egész sora várt, és amit más generációk már nem érhettek meg.
Egy világ értékei bántalmaztak, más értékek zúdulnak ránk. De mégis vannak értékek, amelyek örökérvényűek, függetlenül a kortól, amelyben élünk. Mintha a kafkai modell ma még időállóbb volna, amikor úgy tűnik, hogy mindaz, ami elmúlt már nem érint meg minket, de ugyanakkor mély nyomokat hagyott és hagy bennünk minden helyzetben, bárhol is jelenne fel.
A dogmatikus, zsarnoki, önkényes őrület, az aberráció, a többségnek a kisebbség iránti abszurd agressziója, a közömbösség, a szorongás, a nemtörődömség és az intolerancia mindig és mindenhol a zsarnokság velejárói.
Kafkának ezt a remekművét még soha nem vitték filmvászonra, habár próbálkozások már történtek. Úgy gondolom itt az ideje a megfilmesítésnek, nemcsak az abszurdum miatt, amit meghatároz, hanem a kihangsúlyozott szabadság, szabadságvágy miatt is. Ez egy egyetemesen érvényes téma.
Látszólag egy nyitott övezetben éltünk, de ennek határait nem léphettük át. Egyesek reményvesztettek voltak, akárcsak Kafka elítéltje, és azt sem értettük, hogy mi történik körülöttünk. Elbutítva, intézményesítve hamis, eltorzult szemszögből érzékeltük a valóságot, ennek modelljeit, valamint a szabadságot. Az aberráns majdnem természetessé vált.
Ezt a történetet, ezt a filmet úgy fogom fel, mint egy utolsó megjelenési módját egy olyan időszaknak, amit meggyőződésem szerint nem szabad elfelejtenünk. Azoknak az éveknek az őrülete bizonyos mértékben a mienk, mint ahogy a mienk a mód, ahogyan leráztuk magunkról. Ez olyan, mint egy metaforikus- tisztelgés azok előtt az emberek előtt, akik lehetővé tették, hogy kimondjuk azokat a dolgokat, amiket kimondunk, anélkül, hogy akár egy pillanatig is az elnyomó, kínzó gépezetekre gondolnánk; de felejtenünk nem szabad.
Itt az ideje, és úgy gondolom, hogy ily módon végleg búcsút vehetek életem egyik szakaszától, ami meghatározta létemet. Erősen hiszem, hogy a történet segíteni fogja az 1989 után születetteket, akik nem tudják, mit jelent az „azelőtti” élet, hogy jobban megértsék a dolgokat, és hogy emlékezzenek.
Kafka látnok volt. Azt hiszem, hogy ez a parabola valami rendkívülit jelentett számára, annál is inkább, hogy ez az egyetlen szövege, amit valaha is hallgatóság előtt felolvasott. A jelenlévők közül sokan rosszul lettek vagy elájultak. Valószínű Kafka is ezt a hatást akarta elérni. Szövegét nem csak hogy nem felejtették el, nem csak előrevetítette az őrületet, amiről érezte, hogy közeledik, de ugyanakkor Kafkának ez az egyik legismertebb szövege, talán a legismertebb a Per után.
A bizonyos szempontból egyszerű, néha talán minimalista díszlet, a kevés szereplő, számszerint négy, akik közül csak egy beszél végig a filmben, mindezek olyan szempontok, amelyek mindig is vonzottak ehhez a kafkai kifejezésmódhoz.
A gépezet őrültsége, a főszereplő által megtestesített zsarnokság képviselőjének magánya, akit kérlelhetetlenül összeroppant saját eltévelyedett gonoszsága, és tulajdonképpen maga a gépezet, ami közömbösségre kényszeríti a jelenlévőket, nem más, mint a kafkai zsenialitás tanatalógiai megnyilvánulása, az írót mindig is gyötrő gondolatok, amelyek egyike a halál fenomenológiája. Kafka művében a halál semmire nem ad választ, jelentése általában nem több mint a banális „élettelen”. Ily módon a Kafkai halál ellentéte Iván Iljics halálának, Tolsztoj azonos című elbeszéléséből, melyben az agónia a halállal, és ennek a fénnyé való alakulásával egységes folyamatot alkot. A kafkai halál ily módon kétértelmű lesz, de – és ez számomra rendkívül fontos és vonzó, ugyanakkor jelentősen hozzájárul a Fegyencgyarmat vizuális erejéhez - ez a halál mégis az ember megsemmisüléséhez, a tudatlansággal szembeni közönyös kudarcához és/vagy a törvények hibás értelmezéséhez, viszonyított.
A Fegyencgyarmat tükrözi annak a kornak a szellemét, amelyben íródott: a filozófiai irányzatokat, a politikai és intellektuális mozgalmakat valamint a történelmi eseményeket. Elsősorban az első világháború és általában a háború, az általános és az egyedi közti összefüggés – mindezek minden művében megszállottan foglalkoztatták Kafkát-, de a kor más témái is jelen vannak műveiben: a törvény, a bűnösség, az igazságszolgáltatás, a technika kapcsolata - mint a civilizált emberiség sorsa. Amikor Kafka ezt a szöveget írta dokumentálódott a francia büntetőközpontokról. De Kafka nem erről beszél. A szereplőkhöz való közeledése szimbolikus, ő megmarad az európai zónában, olyan szereplőkkel együtt, akik ugyanahhoz a kultúrkörhöz tartoznak. Mindezek ellenére a történet igazi szereplője egy gépezet. A tisztet, aki működteti, egyformán elbűvöli a technika és a barbárság. De Kafka nem úgy állítja be, mint egy ellenszenves szereplőt, mint ahogy sem a látogató, sem a parancsnok nem válnak rokonszenvessé számunkra, sőt ellenkezőleg az elítélt egy közönséges, ösztönös személy, míg a látogató, az európai értelmiségi egy olyan egyén, akinek nincs mersze egyenesen kiállni „civilizált” érvei mellett, és aki végül is, mint erkölcstelen és abszurd mechanizmus egy per bűntársává válik.
De szerintem a történet kulcsa maga a cselekvés és a motiváció amoralitása, ami létrehozta ezt a gépezetet, azaz maximális hatékonysággal megsemmisíteni az emberi életet, ugyanakkor belekarcolva az elítélt testébe a törvényt, amit megszegett. Ez túl nagy büntetés az elkövetett tetthez viszonyítva. Egy másik gondolat, ami foglalkoztatta Kafkát, az aberráns, utópisztikus, bizonytalan vagy legalábbis furcsa káosz által uralt társadalom. Olyan gondolat, amivel Kafka számos művében találkozunk. A törvény kapujában egy nép erőfeszítéseiről beszél, akik szeretnék megismerni a törvényeket, amelyek életüket irányítják, de amelyeket paradox módon titokban tartanak előttük. Más elbeszélésekben Kafka olyan helyzetet mutat be, ahol a polgárok elfelejtették, hogy kik kormányozzák őket, és a kormány is megfeledkezett róluk. Ennek ellenére továbbra is léteznek, engedelmesen alávetve magukat olyan törvényeknek, amelyek létét és rációját nem ismerik; politikai fantáziák, ahol a polgárok nem ismerhetik meg saját törvényeiket, elszakadtak gyökereiktől, és csak vegetálnak anélkül, hogy valamilyen változásra vágynának. Közősségek, amelyek elfogadják helyzetüket, arra szorítkoznak, hogy saját „status quo”-jukat igazolják, tagadják az alternatívák lehetőségét, abszurd politikai lét, ami a polgárok közömbösségében nyilvánul meg, akik elszakadtak minden törvénytől. De Kafkát vonzotta a metafizikus törvényi világ, az a lehetőség, hogy egy égi törvényszék beavatkozzék a földi világ dolgaiba. Kafka kiváló jogász volt. Műveiben érzékelhető a rendkívüli érdeklődés a törvényhozás filozófiája iránt. Ez a mechanizmus nagy hatással volt rá, számos témájának gyökere visszanyúl a héber törvénykönyvek és a rabinikus érvelés világába. Kafkát nagyon foglalkoztatta a törvényszék témája, és ezt irodalmilag ki is aknázta. Olyan iparosított társadalmat képzelt el, amely minden kapcsolatát elvesztette az istenséggel, egy bűntudati állapotot eredményezve, aminek eredete ismeretlen marad a szereplők számára.
A Fegyencgyarmat tisztje számára a törvény valami mellékes dolog, mint maga a bűnösség is. Igy válik tipikusan kafkai hőssé, akinek rögeszméjévé lesz a kivégzés technikai tökéletessége, ahogyan a törvényt az elítélt bőrére írja. Annak ellenére, hogy nem beszél a háborúról, beszél a modern háborút meghatározó elemek halmazáról, ami nem más, mint a technika és a barbárság közti kombináció. Legelőször az első világháborúban mutatkozott meg világosan a rombolás és a racionális közti kapcsolat, a technika (mint semleges eszköz) és maga a materiális háború (ami lényegében embertelen).
A látogató tulajdonképpen nem mást jelképez, mint az európai kudarcot a katasztrófával szemben. És ez a kudarc a mindenkori civilizációs folyamat ellentmondásaiból fakad.
Az a mód, ahogyan Kafka szigorúan bírálja a jogi rendszert, magát az igazságszolgáltatást, az, ahogyan elmeséli a történetet ridegen, távolságtartóan, itt-ott kétértelműen, fájdalmas semlegességgel a lényeges részekben, irodalmilag túlmutat a bemocskolt hírnevű igazságszolgáltató rendszeren vagy a pszichológiai problémákon. A bűnösségről, a közönyről, arról, hogy szereplői -mármint az emberek- nem férnek igazán hozzá a törvényekhez, a megismeréshez (mint ahogyan már említettem ez Kafka egyik kedvenc témája). Ugyanúgy, mint Nietzsche Kafka is a negatív metafizikus gondolkodás fele fordul, ami lehetővé teszi a nihilizmus, mint a kor kifejezőjének leírását. Nietzsche abból indul ki, hogy Isten halott és a hatalom akarásán alapul a világ, az ember léte. Kafka is a halál gnosztikus fenomenológiájából indul ki. Bár Kafka világa egy dimenziós (földi), ez mégis magába foglal egy másik, metafizikus, értelmezhetetlen világot, mely a hősök szélsőséges és nehezen magyarázható nyugtalanságát okozza. Ezek a hősök meg sem próbálják értelmezni önmaguk nyugtalanságát, nincs igényük önmaguk megmentésére, végül beérik a behódolással egy schopenhaueri, fájdalomtól megszabadító halál előtt, mely egy könyörtelen oksági folyamat kifejezője. Nekünk kell megtalálnunk a megoldást, mert Kafka semmilyen választ nem ad, számára a kérdések fontosabbak (érdekesebbek?) a válasznál.
A Fegyencgyarmat tökéletesen ráillik azokra az eseményekre, amelyek Európát megrázták a XX. század elején. Az irodalomtörténetben Hans Dieter Ziemmermann szerint ugyanazt a helyet foglalja el, mint Nietzsche „Adalék a morál genealógiájához”, valamint Freud „Totem és tabu” című könyve.
Ezek az én rendezői szempontjaim és motivációim. Ha az elején azt mondtam, hogy a történet bizonyos értelemben pontot tesz a múltra, nyilvánvaló, mint ahogyan megpróbáltam kifejteni gondolataimat, hogy a veszélyes máról szól, ami egy sötét jövőhöz vezethet. Korunk három momentumáról beszélek De szeretném megőrizni a Kafka semlegességét az egész történetet illetően és azzal a felfogással kapcsolatosan is, hogy ma Európába szeretnénk integrálódni, és ugyanakkor képtelenek vagyunk eldöntetni, hogy minden háború, akárhol és akármik is lennének az okai, a Kafka által elképzelt saját logikáján kívül értelmetlen. Lehetséges, hogy szereplői segítségünkre lesznek abban, hogy szemlélődő hajlamunkat cselekvő hajlammá változtassuk, és ily módon ne arra ébredjünk, hogy egy kafkai világban élünk.
Az a szándékom, hogy ezt a gyönyörű és irreális történetet 35 mm-es filmszalagra filmezem, 1:2,35 képarányban, fix kamrával, állványon és nem kézi kamerával, felhasználva a horizontális és vertikális mozgást (travelling, panther és daru), a természetes díszletre és a gépezet lenyűgöző díszletére támaszkodva. Egy Jean Tinguely építményéhez hasonlatos 10x10 –es kocka lesz a film főszereplője, ami különböző méretű fogaskerekekből, faemelőkből, csövekből, küllőkből, csavarokból és bőrszíjakból áll. Egy azonnal felismerhető, groteszk és elképesztő megtestesítője az univerzális megtorló és kivégző eszköznek.
French to Hungarian: Annuaire
Source text - French Technologie WIMAX
Services de messagerie SMS
Plateforme multimédia sans fil
Réseau Internet
Réseau Internet à large bande
Mémoires flash
Souris d'ordinateur
Logiciels de cartographie
Disques durs
Disques durs externes
Disques durs internes
Bloc de coffrage isolant
Gestion des déchets industriels
Collecte des déchets
Outils de presse
Machine à gruger
Robotique
Servomoteurs
Commandes numériques
Diagnostics immobiliers
Diagnostics amiante
Diagnostics plomb
Diagnostics termite
Diagnostics pollution
Services d'infogérance
Création et développement de logiciels
Articles fluorescents
Oignons
Graines pour pelouses
Brebis
Appareils de détection biométrique
Cartes d'identification biométrique
Système de contrôle d'accès
Négoce en produits sidérurgique
Saisie informatique
Dématérialisation de documents
Loisirs créatifs
Contrôles vétérinaires
Contrôles techniques de véhicules
Sociétés de nettoyage
Produits phytosanitaires, fongicides et pesticides
Produits phytosanitaires
Bases de données généalogiques
Chaudières à condensation
Gaz et carburants biologique - utilisations énergétiques
Audit environnemental
Réseaux d'assainissement
Transformateurs de tension, convertisseurs CA/CC
Instruments de mesure de haute précision
Translation - Hungarian WIMAX technológia
Rövidüzenet-szolgáltatás
Vezetéknélküli multimédiás platform
Internethálozat
Szélessávú internethálózat
Flash memóriák
Számítógépes egerek
Kartográfiai szoftverek
Merevlemezek
Külső merevlemezek
Belső merevlemezek
Szigetelő zsaluzat
Ipari hulladékok kezelése
Hulladékok begyűjtése
Présszerszámok
Rovatkáló szerszámgépek
Robotika
Szervomotorok
Digitális vezérlések
Ingatlan diagnosztika
Azbeszt diagnosztika
Ólom diagnosztika
Termeszhangya diagnosztika
Környezetszennyezés diagnosztika
Outsourcing szolgáltatások
Szoftverkészítés és -fejlesztés
Fluoreszkáló kellékek
Hagymafélék
Pázsit fűmag
Juh
Biometrikus azonosító-berendezések
Biometrikus azonosító-kártyák
Beléptető rendszerek
Vaskohászati termékek kereskedelme
Informatikai adatkezelés
Dokumentum dematerializálás
Kreatív szabadidő
Állat-egészségügyi ellenőrzés
Gépjárművek technikai ellenőrzése
Takarító társaságok
Növényvédőszerek, gombaölők és kártevőirtók
Növényvédőszerek
Családfa adatállomány
Kondenzációs kazánok
Biológiai eredetű gáz és üzemanyagok - energetikai hasznosítások
Környezetvédelmi hitelesítés
Szennyvíztisztító-telepek
Feszültségváltók, AC/DC áramátalakítók
Nagy precizitású mérőeszközök
More
Less
Translation education
Bachelor's degree - BA IN FRENCH LITERATURE AND LANGUAGE � HUNGARIAN LITERATURE AND
Experience
Years of experience: 15. Registered at ProZ.com: Oct 2005.
Expertise 
CV/Resume (DOC)